Bemutatkozás

Cégünk jogelődjét 1939-ben gróf Andrássy Mihály alapította, mely akkor elsősorban léüzemként üzemelt a grófi uradalomban megtermelt málna és cigánymeggy feldolgozására.

szigetvarikonzervgyar.hu

A '40-es és '50-es években szocialista mintára nagyipari gyártás valósult meg, ami eredményeként a gyár gyorsan kinőtte eredeti méreteit. Az első rekonstrukció 1965 és 69 közt zajlott a kor legmagasabb technológiai színvonala szerint, melynek köszönhetően a korábbi gyártási kapacitás a tízszeresére nőtt. Ekkor a gyárban dolgozók száma elérte az 1500 főt és egyben Szigetvár város legnagyobb foglalkoztatójává váltunk.

szigetvarikonzervgyar.hu

A '80-as évekre – főként a termékek Szovjetunióba történő nagy arányú kiáramlása miatt – a gyártási kapacitás tovább nőtt, azonban ugyanezt a piacot sújtó embargó következtében 1988. után a gyártás drasztikusan csökkent, így a gyár is veszített a jelentőségéből. Többszöri tulajdonosváltás után 1997-ben Schenk János személyében lelt új gazdára, aki viszont a nagyobb tőke biztosítása érdekében – amit a 2005-től megkezdett korszerűsítések igényeltek – fokozatosan bevonta a tulajdonlásba a németországi Spreewaldhof branddel rendelkező Linkenheil családot. Ezeket, a 2000-es évek elejét leginkább a nyugat felé orientálódás jellemezte.

szigetvarikonzervgyar.hu

2021-ben a szigetvári üzem csatlakozott a francia tulajdonú Andros csoporthoz, mely világszerte rendelkezik gyártóegységekkel kielégítve a vevői igények széles skáláját.

Cégünk ezt a csapatot elsősorban zöldség-gyümölcs feldolgozással erősíti kiemelt hangsúlyt fektetve a meggy-szilva-kukorica-borsó-paprika feldolgozásra.